2016: Deák Ibolya

Eltelt a ciklus második éve, eléggé ambivalens módon. Az év első felét a Stratégia mentén végeztük, majd a módszert szüneteltettük. Bevallom, jól jött egy lélegzetvételnyi idő, de utána a feladatokat mintha elvágták volna számomra, és újra visszatért a választást követő hiányérzetem.

A több ciklusnyi rutinomnak és a választóimmal való folyamatos kommunikációnak köszönhetően találtam testhezálló feladatokat, továbbra is bizalommal fordulnak hozzám a lakók, tudják, hogy a problémájukat végigviszem, pedig azt is tudják, hogy a döntés nem az enyém. Szinte a falu összes szegletébe hívtak már. – Szerveztek számomra több helyszínen utcabejárást. Például a Duna sor esetében a végkifejlet a lakók nagy örömére szolgált, viszont a Hullám utcai ingatlanok továbbra is dzsungelként vannak jelen életünkben. A probléma felvetésénél szóba került egy nonprofit cég beindításának lehetősége, mint a közeljövő feladata, egyelőre ez is még várat magára.

  • A gaz-kommandós internetes felhívásomra képekkel, leírásokkal illusztrált megkereséseket kaptam. A 10 pontos beadványom eredménye végül is sikerként könyvelhető el, még ha a megoldás nem is nyerte el minden esetben az ott lakók tetszését.
  • Internetes és személyes-telefonos megkeresések útján próbáltam feltérképezni a szennyvízelvitellel kapcsolatos panaszokat. Az aktuális testületi ülést követően az érintett cég vezetője több alkalommal tartott fogadó órát, igaz, erre már kevésbé volt fogékony a lakosság.
  • Szintén gyűjtést végeztem a lakosság körében a közvilágosítás korszerűsítése, bővítése terén, amit javaslatként leadtam.
  • Az utóbbi hetek-hónapok legnagyobb probléma forrását az öt évre visszamenőleg kivetett adók mértéke és módja jelentette.

Néhány családot otthonában kerestem fel, volt, aki hozzám jött tájékoztatásért. Egy idős házaspár számára az is segítséget jelentett, hogy együtt felmértük az érintett területet és a további ügyintézés folyamatába bevontam a családsegítő szolgálat vezetőjét, Szloboda Andreát, aki készségesen végigvitte a folyamatot és utána tájékoztatott a történtekről.

Kapcsolattartásom a választóimmal kétpólusú, van, aki csak az interneten kommunikál, s van, aki hírből sem ismeri azt, ezért továbbra is – időm és energiám függvényében – megosztom a legfontosabb információkat önkormányzati képviselői oldalamon, a Facebookon. Visszajelzések szerint többen ezen keresztül értesülnek az aktuális testületi ülésekről is. Információpótlónak minősül a helyi információs csatornák részleges hiányában. A helyi krónika ugyan havonta rendszeresen várható, bár szintén továbbítottam jó néhány állandó lakos panaszát, akikhez mégsem érkezik meg. A terjedelmet tekintve elvétette néhány esetben az arányokat, lásd legutóbbi népszavazás, de tartalmában is kifogásolták falu szerte a múlt ciklus és annak vezetőjének döntéseiről szóló negatív, indokolatlanul hosszú megnyilvánulást.

A személyes kapcsolattartás leghatásosabb módjának továbbra is a rendezvényeken való részvételt tartom. Ahova meghívót kapok, igyekszem jelen lenni. Sajnos a meghívó többször elmarad még a falu rendezvények esetében is. Több esetben szervezői, önkéntesi feladatot vállaltam fel a legkülönfélébb feladatokkal, úgymint Majálison zöld sátort állítottunk össze, kérdőíveztünk a környezeti állapotunkkal kapcsolatban, a Gyermeknapon kürtös kalácsot sütöttem, a Közelebb hozzuk a világot! több diplomáciai csoport részvételével létrejött rendezvényen pedig közreműködője voltam az előkészítésnek, lebonyolításnak egyaránt.

A képviselői kötelezettségeimnek maradéktalanul eleget teszek. Valamennyi testületi, rendkívüli testületi ülésen aktívan részt vettem, az egyebek pontban felvázolva az aktuális, lakosok által sérelmezett problémákat. Igyekszem legjobb tudásommal a napirendi pontokra felkészülni, igény esetén szakértő segítségét kérem. A stratégia eredeti formájában történő véghezvitel felfüggesztését követően mindössze egy napirendi ponthoz kérték tevőleges közreműködésem – Oberrecht Tamás képviselőtársam javaslatára – épp a mai napon esedékes 2016. évi környezeti állapotunkkal kapcsolatos tájékoztatás összeállításában. Ehhez igénybe vettük a Majális alkalmával kitöltött, a témához több ponton szorosan kapcsolódó 48 db kérdőív kiértékelését és Halász Tibor személyében szakember segítségét is. Ezenkívül szintén valamennyi helyi nemzeti ünnepségen jelen voltam.

Az elmúlt évben még bizakodó voltam a közösségformálást illetően, legalábbis akarat terén. Ennek sokszor épp az ellenkezője jut el hozzám, színezünk embereket, szervezeteket, nagyon rossz az irány…

Amit továbbra is hiányolok és amitől még tartalmasabb képviselői munkát végezhetnék:

  • Testületi ülésen számos alkalommal igényként merül fel: egy-egy területet beszéljünk át, ötleteljünk, ami valljuk be, nem feltétlenül egy bizottság kompetenciájába kell, hogy tartozzon. Továbbra is indokolatlannak tartom a bizottságok számának leredukálását, holott több költséggel nem jár, szélesebb körből meríthetnénk a tudást, szélesebb körű igényfelmérésen alapulhatna egy-egy döntés előkészítésünk is. Gondolkodhatnánk akár munkacsoportokban is.
  • A döntés előkészítési folyamat bevonásába történő szinte teljes körű hiány. Erre 5 fő folyamatos lehetőséget kap, két fő kimarad. Ez egy 3000 fős kistelepülésen érthetetlen.
  • Ami szinte áthat mindenen, nem tudom másként fogalmazni: a felém irányuló bizalom hiánya, pedig a bizalomra rászolgáltam és erről a választók voltak a legnagyobb döntéshozók. El kellene végre fogadni a döntést, ahogy én is tettem két éve. A múltat lehet szidni, de egy dologban biztos, hogy előttünk jár. A korábbi testületek a választásokat követően összezártak, mert tudtuk: csak összefogással lesz előre! Sajnos hozzám több felől, más irányú jelzések érkeznek…és ez Kulcs jövőjére nézve nem szívderítő.

Vannak munkaterületek – a saját szakmám is ilyen –, ahol bizonyos beszédtéma tabu az emberek között, tiszteletben tartják mindenki meggyőződését: ez a vallás és a politika. Megfontolandó és követendő számunkra is. Ha békében akarunk egymás mellett élni, fejlődni szeretnénk, és valóban közösséget akarunk alkotni, akkor ez lesz a kulcsa és záloga Kulcs jövőjének! Semmi más.

20 év alatt sokan megismertek, tudják, az ajtóm – kellő tisztelettel közeledve – mindenki előtt nyitva áll, ezután sem lesz másképp. Számomra a mindennapokban is ott él a felebaráti szeretet, kirakatmentesen.

Köszönöm a figyelmüket, bizalmukat! Várom megtisztelő kérdéseiket!

Kulcs, 2016. november 30.

Deák Ibolya

önkormányzati képviselő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

error: Másolási jog letiltva!