Vakbarát verzió

Carpe diem Rekreációs Alapítvány

Carpe diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány

A Carpe diem Alapítvány működésének helyszínét, ezt a hol szelíd, hol inkább vadregényes, változatos és szemet gyönyörködtető, Duna szegélyezte tájat Budapesttől délre találjuk.
Ha keressük, bizony könnyebb a hol kérdésére válaszolni, mint arra, hogy milyen e táj. Mert sok színes, csillogó darabból összerakott mozaikkép tarkaságával találkozunk itt, ahol saját arca, egyéni íze van mindegyik településnek, kistájnak. Ám a részeket egységbe forrasztja a közös kultúra és tradíció, valami „pannon lelkület”.
A természeti szépségekben bővelkedő, megkapó táj turisztikai adottságai a vízi- és a szabadidősportok (kajak-kenu, evezés, horgászat) kedvelői számára kínálnak lehetőségeket. A folyó erős sodrása és vízminősége miatt a fürdőzés azonban csak a Duna egyes szakaszain és a holtágakban ajánlott.

A Carpe diem Alapítvány székhelye Kulcs község. A település lakosainak száma mintegy 2500 fő,/2009.évben/ mely a nyári időszakban az üdülőtulajdonosokkal közel 5000 főre gyarapodik. Első, és talán legfontosabb a jó levegő, a szép természeti környezet.
A Duna-parti táj szépsége, meghittsége. A település jó infrastruktúrával rendelkezik, szinte az ország mértani középpontjában található. Itt létesült 2001-ben az ország 600 kW-os első szélerőműve, tíz km-re impozánsan hirdetve a modern kor vívmányait.

A község közlekedési adottságai rendkívül jók, hiszen „földön- vízen-levegőben” egyaránt jól megközelíthető. A térségben lezajlott infrastrukturális fejlesztések (M6 autópálya, új Duna-híd, Baracs – Kisapostagi repülőtér) akár országos látogatottságot is eredményezhetnek.

A település legnagyobb „kincse” a Duna-folyó, amely közlekedési útvonalként, turisztikai látnivalóként, vízi- és szabadidős sportok helyszíneként is lehetőséget nyújt a helyben élők, és az idelátogatók számára. A település civil szervezetei élénken bekapcsolódnak a kulturális és hagyományőrző programok megvalósításába. A helyi vállalkozói szféra alkalmas arra, hogy az itt élők és a nyáron idelátogatók igényeit kielégítsék. A szociális és egészségügyi ellátás is biztosított egy helybéli vállalkozó jóvoltából.
A Kistérségi Egészségügyi Központ sokszínű, minőségi szolgáltatását az Adonyi és a Dunaújvárosi kistérség lakóinak számára.

A Carpe diem Rekreációs és Általános Képzési Alapítvány kiemelten közhasznú minősítéssel 2001. 09. 07-én került bejegyezésre a Fejér Megyei Bíróságon, Pk.63.265/2001/6. számmal. Székhelye: 2458 Kulcs, Deák F. u. 80.
Az alapító magánszemély az 1997. évi CLVI. Törvény 26.§ C. pontja szerint olyan közfeladatokat lát el, melyről törvény, vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezései szerint valamely állami szervezetnek vagy helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia, mint például:

  • egészségmegőrzés, egészségügyi rehabilitációs tevékenység
  • szociális tevékenység, családsegítés
  • nevelés és oktatás, képességfejlesztés
  • hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése
  • sport és rekreációs tevékenység

Az alapítványt 5 tagú kuratórium működteti. 1 fő kuratóriumi elnök, 1 fő kuratóriumi titkár, és 3 kuratóriumi tag. A kuratórium tisztségviselői munkájukat társadalmi munkában végzik, ezért díjazásban nem részesülnek.

A Carpe diem Alapítvány küldetésének tartja az egészséges, és a bármely okból hátrányos helyzetű emberek segítését.

Hol? A Dunaújvárosi és az Adonyi kistérségben

Kinek? Korhatár nélkül bárkinek, aki csatlakozik az Alapítvány programjaihoz, és igénybe veszi szolgáltatásaikat

Miért? Mert számára is legfőbb érték:

  • az ember
  • az egészség
  • a megértés
  • az elfogadás
  • a mosoly!

 

SM KLUB

„Mindenki emberből van…”- beszélgetés Csikai Zsuzsannával a Kulcsi Carpe diem Alapítvány SM Klubjának vezetőjével
(Forrás: Kulcsi Krónika)

Csikai Zsuzsi- mert mindenki így hívja, Kulcson él 10 éves kislányával. Szülei is kulcsiak, ők Zsuzsi legnagyobb támaszai. Zsuzsi minden kulcsi rendezvény aktív résztvevője, ahol ő van ott biztosan lehet tombolát kapni, a majálison a Zumba bemutató lelkes résztvevője, aggódó édesanya, színházi emberként öltöztetőnő volt, a Carpe diem Alapítvány SM Klubját szervezi és vezeti…

Most az SM betegek országos találkozója kapcsán kérdeztük- a betegségről, a klub életről és róla is kicsit- tiltakozása ellenére.

A kulcsi Carpe diem Alapítvány SM Klubjából hatan voltunk az idei országos SM találkozón május 23-án. A találkozót minden évben az SM világnap alkalmából rendezik, az idén Székesfehérváron. Az Alba Pláza most rólunk is szólt. Két alappillére volt az idei találkozónak. Termován Zoltán SM beteg kerékpárral útnak indult, hogy reményt adjon SM beteg sorstársainak. A Magyarországot 16 nap alatt körbekerékpározó SM beteg sportember több mint 30 város érintése után érkezett Székesfehérvárra, az SM találkozóra, ahol ünnepélyesen fogadtuk.

A másik esemény egy fiatal lány, a szintén SM beteg Nikodem Vanda, a Hanna blogja című könyv szerzőjének könyv bemutatója volt. A kötet kifejezetten a 2015-ös SM Világnapra és az Ünnepi Könyvhétre jelent meg, mert bevételének egy részét az SM betegek javára ajánlja fel mind a szerző, mind a kiadó.

Mi ez a betegség, amit ezzel a két betűvel jelölnek -SM- ?

SM, azaz Sclerosis Multiplex a legtöbb embernek nem mond semmit( egyes források szerint hazánkban több mint 15 ezer beteg él- a szerk.) Ez a betegség az idegrendszer speciális gyulladását jelenti, amelynek során az immunrendszer a saját szervezetre támad, fiatalkori mozgáskorlátozottságot, látásvesztést, bénulást is okozni képes, gyógyíthatatlan neurológiai betegség. Nagyon különbözőek a tünetek, ezért 1000 arcú kornak is lehet nevezni. A fiatal felnőttek és inkább a nők betegsége ez. Gyakorlatilag teljes leépüléssel jár. Hallani csodákat, de én szkeptikus vagyok ebben a kérdésben- mondja Zsuzsi.

Nálam az első tünet 19 évesen volt Testnevelés órán futás közben nem bírt el a lábam, furcsa bizsergető érzésem volt, mintha 1000 tüskébe léptem volna. Akkor mindenki gerincbetegségre gondolt, és szépen lassan elmúltak a tünetek. Fiatal felnőttként mindent csináltam, fociztam, atletizáltam, népi táncoltam. Hullámokban voltak zsibbadások, de semmi egyéb. Aztán 30 éves korom és a kislányom születése után jött a romlás. Élősszőr a bal lábam volt ügyetlen, most már sajnos a bal kezem is. Próbáltak kezelni, a szteroidos kezelés sokáig használt, de az utolsó már nem működött.

Sokat hallani az SM kutatásról. Miről is van szó?

A 16 európai országban zajló kutatás kezdődött. A kérdőív célja, hogy a válaszok segítségével a kutatóközösség jobban megértse a sclerosis multiplex által érintett betegek mindennapi problémáit és az előttük álló kihívásokat. Mindez a jövőbeli kutatások és az egészségügyi ellátás megtervezéséhez is fontos- tudtam meg az SM Klub vezetőjétől.

Mit kell tudni a Kulcsi SM Klubról?

Az SM találkozók régebben a városban voltak, azonban a Nap Háza- Hold Udvara felépülése után Kulcs lett a bázis. A Carpe diem Alapítvány keretein belül több klub is működik, így az SM Klub is, melynek az elmúlt évtől én vagyok a vezetője. Tavasztól őszig minden hónapban rekreációs péntekjeinken várjuk az SM és nem SM betegeket egyaránt. Szeptembertől újra indul a program sorozat  jobbnál jobb programokkal.

Szükség van arra, hogy egymást erősítsük, hogy menni kell, mozogni kell.”Sose add fel!”- ez az SM Társaság szlogenje is.

Vöröskereszt Kulcs

34 hétköznapi hős Kulcson a véradáson
(Forrás: Kulcsi Krónika)

A Kulcsi Vöröskereszt májusi véradásán 34 fő vett részt. A véradókat üdítő, házi sütemény és a Carpe diem Alapítvány jóvoltából ajándék levendula zsákocska várta.

„Minden segítőkész kulcsi véradónak nagyon köszönjük!” – mondta el Kaiserné Gödöny Erzsike, aki Kulcson szervezi a Vöröskereszt munkáját, így a véradást is.

„A Vöröskereszt a nyáron két ingyenes ruhaosztást tart a faluházban, és a ruhák mellett játékok, sőt babakocsi is van, ami a gazdáját keresi” – tájékoztatott Erzsike. „Jelenleg 16 fő Vöröskereszt tag van Kulcson. Az a célom, hogy legalább megduplázzuk a taglétszámot, mert segíteni, ilyen nemes célokért dolgozni Kulcson kulcsiakkal nagyon jó érzés. Az éves tagdíj csupán 600 forint.

Várom a jelentkezéseket, legyünk minél többen hétköznapi hősök Kulcson is! 06-30-352-1947”

 

Segítségül a mobil cserépkályha
(Forrás: Kulcsi Krónika)

Az elmúlt napokban kaptuk a jó hírt, hogy Fejér megyében csak itt Kulcson nyertük meg azt a vöröskeresztes pályázatot, amivel egy kulcsi három gyermekes rászoruló család végre igazi melegben lehet télen is egy mobil cserépkályha segítségével. A pályázat a Kulcsi Vöröskereszt és Kaiserné Gödöny Erzsike érdeme, a cserépkályha pedig Szentkirályi Mónikáékhoz kerül majd.

 

 

Egészség percek a Faluházban
(Forrás: Kulcsi Krónika)

A Kulcsi Carpe diem Alapítvány keretei között működő Vöröskereszt, Egészség percek címmel előadásra hívta a kulcsiakat.

Dr. Fenyvesi Béla háziorvos Az időskori betegségek és megelőzésük- témában tartott előadást a megjelenteknek, július 15-én a Faluházban. A közönség sok érdekes kérdést tett fel a doktor úrnak. Szó esett a mozgás fontosságáról és a szív és érrendszeri megbetegedésekről, de szóba került a kulcsi nitrátos víz is többek között.

Jelen volta a Dunaújvárosi Vöröskereszt képviseletében Fetth Katalin, aki a sorozat következő előadását tartja majd szeptemberben- monda el Kaiserné Gödöny Erzsike.

 
Újraélesztési Guinness rekordban vesz részt a Kulcsi Vöröskereszt
(Forrás: Kulcsi Krónika)

Augusztus 29-én, Dunaújvárosban a Dózsa Mozi előtti téren 200 babán gyakorolják az újraélesztés. A Kulcsi Vöröskereszt tagjai is részt vesznek a rekordkísérletben, Kaiserné Gödöny Erzsike vezetésével.

Erzsike elmondta, hogy a tavaly 200 órán át végezték az újraélesztést, megelőzve Szegedet. Idén pedig 200 babán végeznek újraélesztési gyakorlatot. Az újraélesztő csapat minden tagja nagyon élvezte a részvételt az előző évben, mert pozitívan töltődtek fel, ezért az idei újraélesztési rekord kísérletet is nagyon várják már. Külön érdekesség, hogy a kulcsiak saját ambu babán végzik majd a gyakorlatot, amit a rekord után hoznak Kulcsra.

Nagyon örültem a polgármester úr telefonhívásának, amikor tájékoztatott arról, hogy Kulcs is vesz egy ilyen babát, hiszen akkor már az iskolában is megtanulhatják a gyerekek az életmentő újraélesztést- mondta el Kaiserné Gödöny Erzsike.