Select Page

Hónap: 2017 május

Nagy Digitális Kaland 2017

A kulcsi Fekete István Általános Iskola két csapattal is képviseltette magát május 26-án délután a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában első alkalommal megrendezett kalandos informatikai versenyen. Összesen 28 csapat indult dunaújvárosi és környékbeli általános iskolákból. A csapatok 3 főből álltak, melyből csak egy lehetett a szervezők által fenntartott informatikai iskola diákja. Iskolánk egyik csapata – a Sárkányok – bátor lányokból, másik csapata – a Villám Dínó – pedig hasonlóan merész fiúkból állt. A verseny során meglehetősen nehéz, főleg logikai feladatokat kellett megoldaniuk az informatika témaköréből egyre nehezedő szintek teljesítésével a rendelkezésre álló egy óra alatt. A lehető legtöbb helyes válasz és...

Bővebben

Kereszt avató

Jelentős esemény színhelye lesz Kulcs 2017. június 10-kén, szombaton! Első alkalommal indul szervezett zarándoklat a Mária út kistérségünket átszelő szakaszán. A zarándoklat jelentősége előtt tisztelegve Kulcson, egy magánerőből felállított kereszt felszentélésére kerül sor. A rendezvényre az ország minden részéből, de különösképpen a környező településekről hívják és várják az érdeklődőket! Az eseménnyel párhuzamosan kézművesvásár is lesz a Kalóz Pizzéria előtti téren. Azoknak a kulcsiaknak, akik szeretnének gyalogos zarándokként részt venni a kereszt felszentelésén, csoportosan vezetett programot szervezünk. Lehetőség van egy hosszabb és egy rövidebb táv legyaloglására! A hosszabb táv 6 km, a rövidebb 4 km. Nordic Walkingosok csatlakozást is várjuk!...

Bővebben

Köszönet a Falunapon segítséget nyújtóknak

Épp elég, ha életedben csupán egyetlen egy imát tanulsz meg – azt, hogy köszönöm! Eckhart Tolle A május 1-jei Falunap szervezői köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez! Köszönik a gyermekmotoroztatást vállaló csapatnak, hogy jelenlétükkel, lenyűgöző személyiségükkel és motorjaikkal lehetőséget biztosítottak a rendezvényre látogatóknak, hogy ők is átéljék, milyen lehet a motorozás nyújtotta szabadság. “Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni!” – vallják a csoport tagjai, akik ekképpen mutatják be tevékenységüket: Célunk egészséges és beteg gyermekek motoroztatása, a KRESZ betartása mellett, és nehéz sorsú gyermekek támogatása játékokkal, eszközökkel, ruhákkal. Készpénzt nem gyűjtünk, és nem adományozunk!...

Bővebben

Óriási diadal a diákolimpia atlétikai megyei döntőn

Hatalmas sikert értek el diákjaink az atlétikai csapatbajnokság megyei döntőjében 2017. május 15-én Székesfehérváron. A hat csapat küzdelméből meggyőző fölénnyel, remek versenyzéssel első helyen végeztek tanulóink, így az iskola fennállása óta először jutottunk a diákolimpia országos döntőjébe. De nem csak csapatban, hanem egyéniben is remekeltek sportolóink, hiszen két egyéni versenyszámban is kiharcolták az országos döntőbe jutást. Eredmények: Csapatbajnokságban első helyezett a Kulcsi Fekete István Általános Iskola Csapattagok: Gönczi Csanád, Szarka Mátyás, Nagy L. Paszkál, Posch Benjamin, Koska Csaba, Morva Olivér. Egyéni versenyben, 800 méter futás kategóriában második helyezést ért el Sinkó Gabriella, továbbá szintén egyéniben, 600 méter futás kategóriában...

Bővebben

Állandó programok a faluházban

dec
12
ked
10:00 DE. Ringató foglalkozás @ Faluház
Ringató foglalkozás @ Faluház
dec 12 @ 10:00 DE. – 11:30 DE.
 
6:00 DU. Kick-boksz aerobik @ Faluház
Kick-boksz aerobik @ Faluház
dec 12 @ 6:00 DU. – 8:00 DU.
 
dec
13
sze
5:00 DU. Kezdő jóga @ Faluház
Kezdő jóga @ Faluház
dec 13 @ 5:00 DU. – 6:30 DU.
 
6:30 DU. Dinamikus jóga @ Faluház
Dinamikus jóga @ Faluház
dec 13 @ 6:30 DU. – 8:00 DU.
 
dec
15
pén
4:30 DU. Festők Iskolája @ Faluház
Festők Iskolája @ Faluház
dec 15 @ 4:30 DU. – 7:00 DU.
 
dec
17
vas
5:00 DU. Kick-boksz aerobik @ Faluház
Kick-boksz aerobik @ Faluház
dec 17 @ 5:00 DU. – 6:30 DU.
 
6:30 DU. Formatorna @ Faluház
Formatorna @ Faluház
dec 17 @ 6:30 DU. – 8:00 DU.
 
Free WordPress Themes, Free Android Games