Select Page

Anyák Napi köszöntő

Minden, ami vagyok, vagy lenni szeretnék, az Angyali Édesanyámnak köszönhetem

Abraham Lincoln

Ez az a nap, amikor kiemelt figyelemmel zsongjuk körbe édesanyáinkat. Virágokkal, ajándékkal kedveskedünk nekik, pedig nem csak ezen az egy napon különlegesek számunkra.

Születésünktől fogva az elsőszámú védőbástyáink, akik attól a perctől, hogy először felsírtunk tudták történhet bármi, mindig –kortól függetlenül – az Ő kisbabáik leszünk. Gondoskodtak rólunk, neveltek bennünket. Felkeltek az éjszaka közepén, amikor féltünk vagy betegek voltunk. Olyan dolgokra tanítottak minket, amelyek meghatározzák mai értékeinket. Tőlük tudjuk, hogy az álmok néha valóra válnak, hogy idegenekkel nem állunk szóba, hogy tisztelni kell az idősebbeket, hogy egy olyan csodálatos világban élünk, ahol nem vagyunk egyformák, de egyenlők, hogy a történet végén a jó mindig elnyeri jutalmát, hogy apa idegei minden látszat ellenére kötélből vannak, hogy két lábbal a pocsolyába ugrani mókás, hogy nem szemetelünk, és még sokáig sorolhatnánk, hiszen biztosan mindenkinek vannak olyan emlékei, amelyek az évek során örök helyre leltek tudatunkban.

Gyermekéveink alatt sokszor éreztük, hogy Anya az egyetlen, aki orvosolhatja gondjainkat, aztán ahogy cseperedtünk és egyre idősebbek lettünk természetes volt, hogy Anya mindent megold. Anya egy napfény illatú intelligens szuperhős, aki összetartja a családot, szoros barátság fűzi a húsvéti nyúlhoz, a Télapóhoz és természetesen a Jézuskához is, mindig gyönyörű, soha nem fáj neki semmi, ritkán fárad el, ölelésével pedig begyógyít minden sebet.

Titeket köszöntünk a mai napon! Titeket, akik még velünk vagytok és azokat is, akik már az égből tekintenek le ránk vigyázó szemeikkel!

Jobb Gyula

Polgármester

Osvát Erzsébet: Meséltél és meséltél

Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.

Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.

Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked.

A szerzőről

Írja meg véleményét

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Állandó programok a faluházban

dec
15
pén
4:30 DU. Festők Iskolája @ Faluház
Festők Iskolája @ Faluház
dec 15 @ 4:30 DU. – 7:00 DU.
 
dec
17
vas
5:00 DU. Kick-boksz aerobik @ Faluház
Kick-boksz aerobik @ Faluház
dec 17 @ 5:00 DU. – 6:30 DU.
 
6:30 DU. Formatorna @ Faluház
Formatorna @ Faluház
dec 17 @ 6:30 DU. – 8:00 DU.
 
dec
19
ked
6:30 DE. Testébresztő jóga @ Faluház
Testébresztő jóga @ Faluház
dec 19 @ 6:30 DE. – 8:00 DE.
 
6:00 DU. Kick-boksz aerobik @ Faluház
Kick-boksz aerobik @ Faluház
dec 19 @ 6:00 DU. – 8:00 DU.
 
dec
20
sze
5:00 DU. Kezdő jóga @ Faluház
Kezdő jóga @ Faluház
dec 20 @ 5:00 DU. – 6:30 DU.
 
6:30 DU. Dinamikus jóga @ Faluház
Dinamikus jóga @ Faluház
dec 20 @ 6:30 DU. – 8:00 DU.
 
Free WordPress Themes, Free Android Games