Select Page

Horváth Beni már két ezüstnél tart

Szombaton is döntőbe várják a kulcsi kenust

Győrben lassan hajrájukhoz érkeznek az Európai Ifjúsági Olimpiai fesztivál küzdelmei. A magyar kajuk-kenu válogatott tagjaként a tizenhat éves kulcsi kenus, Horváth Benedek sikeréért is szoríthatunk. Beni négy számban áll rajthoz, kenu egyesben és vegyespárosban Molnár Csengével 200 és 500 méteren. Kedden rendezték az 500 méteres számok selejtezőit, szerdán pedig a döntőit. Mivel a versenyt négyes pályán rendezik, a döntőig mindkét számban 4-4 előfutamban kellett részt venniük a versenyzőknek. Beni és Csenge remekül állták a sarat, Csenge egyéniben megnyerte a távot, a vegyespárossal pedig a második helyen végeztek. Beni egyéniben nagyszerű versenyzéssel nyert ezüstérmet, így eddig százszázalékosan teljesítve a tervet. Edzőjével, Vizi Gáborral ugyanis mind a négy számban döntőt terveztek. Minden okunk megvan rá, hogy reméljük: szombaton a televízió előtt ülve (vagy akár a helyszínen) szurkolhatunk Horváth Benedeknek a még fényesebb érmekért a 200-as döntőkben.

Addig is ajánljuk figyelmükbe a Kulcsi Krónika napokban megjelenő júliusi számának írását, amelyben közelebbről is megismerkedhetnek Horváth Benedekkel.

Olimpián indulhat a kulcsi kenus

Horváth Benedek két éve kezdte a sportágat – nagy ígéretnek tartják

  

Melegítsetek be ezer méterrel, mire visszaértek én is ott leszek! – adja ki az utasítást Vizi Gábor mester. A gyerekek, köztük a 16 éves kulcsi Horváth Benedek, követik edzőjük utasítását.

Edzés van, versenyre készülnek a Rácalmás SE kajakosai és kenusai. Zömük a korosztályos bajnokságokra, míg a kulcsi Horváth Benedek élete első olimpiájára! Hogy pontosabbak legyünk: az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF), amelyet idén Győrben rendeznek íz olimpiai sportágban, a kontinens ötven országából érkező fiatalok számára. Magyarországot 152 versenyző képviseli, hatan a kajak-kenu sportágat.

A szakmában nem kis meglepetést okozva, ám magabiztos idei teljesítményével az indulók között lesz a tizenhat éves kulcsi kenus is, aki alig több, mint két éve térdepelt a keskeny hajóba először. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy másnak ennyi idő kell, amíg élete első versenyén bizonyíthatja, hogy nem tévedésből űzi ezt a sportot.

Horváth Beni tudatosan választott, addigra ugyanis szinte minden elérhető sportágat kipróbált, atletizált, focizott, kézilabdázott, s mindenhol kitűnt fizikai adottságaival. Hat évesen, még óvodás korában, a tehetségesnek tűnő kisfiút a sportiskola tornászai közé szerették volna becsábítani. A szülők azonban nemet mondtak: – Ha beíratjuk tornászni, az a mi döntésünk lett volna, és azzal rákényszerítünk egy sport-
ágat, amit később nem is biztos, hogy megszeret – mondta Beni édesanyja, Horváthné Raffai Margit. – Így viszont az évek alatt Beni mindent kipróbált, amit lehetett, és tizennégy évesen maga döntött a kenu mellett.

– Egy volt ovistársam már kenuzott, túrakajakkal én is sokat megfordultam a rácalmási mellékágban, figyeltem az edzéseket, és be is jelentkeztem a kajakosokhoz. De hamar kiderült, hogy az nem nekem való, átmentem Gabi bácsihoz – foglalta össze röviden a történetet Beni.

Mindez 2015 márciusában történt, akkortól jutott el idáig, hogy 2017. július 22-én beköltözhetett az EYOF olimpiai falujába. Hogy minek köszönhető a fiatalember gyorsan felívelő pályája arra Gabi bácsinál, azaz Vizi Gábornál kerestem a választ. Csak zárójelben, és tényleg csak azoknak, akik kevésbé ismerik a kenu sportot, jegyezzük meg, hogy az egykori kenus idén negyven éve kezdte edzői pályafutását a Dunaújvárosi Kohász (ma Dunaferr SE) csónakházában, számos jó kenust nevelt.

Két kimagasló versenyző neve is kötődik munkásságához. Az egyik Pálizs Attila, akivel ő „csak” Ifjúsági Barátságversenyt nyert, de aki később honvédosként világbajnok és olimpiai ötödik lett. A másik az Európa- és kétszeres világbajnok Malomsoki Sándor.

Vizi Gábor három éve trenírozza a Rácalmás SE kenusait, eddig négy versenyzője tagja az utánpótlás válogatottnak,  Beni a 15-16 évesekének.

– Nagy reménység ez a fiú – válaszolta határozottan kérdésemre. – Két évvel ezelőtt, ahogy szoktuk, portyakenuval kezdtük a hajóhoz szoktatást. Egyszer-kétszer beborult, de ez nem vette el a kedvét, s hamar váltottunk a delta hajóra, májusban pedig már a győri 15 kilométeres maratonon versenyhajóba ült és kilencedik lett. (Az édesapától, Horváth Zoltántól tudjuk, hogy Beni élete első versenyén is megkapta a beavatást, az első kanyarban beborult, majd kiúszott a partra, kiborogatta a vizet a hajóból, és tök-utolsóként a mezőny után eredt. De ezt csak utóbb árulta el kissé csüggedten, amikor állandó kísérői már ünnepelték a kilencedik helyet.) – Idén meggyőző fölénnyel megnyerte ezt a rendkívül kemény versenyt, magyar bajnok lett, onnan pedig beindult a győzelmi széria, mindenkit legyőzött, aki az U15-16-os korosztályban tavaly még előtte volt – mondta Vizi Gábor.

Aki bevallotta azt is, hogy utána kellett olvasnia, mi is az az EYOF, amikor a magyar bajnokság megnyerése után megjött a meghívó a június 8-ikai válogatóra. Bajnoki cím ide vagy oda, a szegedi, viadalnak sem Horváth Benedek volt az esélyese. A szakma a paksi Hodován Dávidra és a dunaferres Kollár Kristófra tett, pedig Benedek is ott volt, méghozzá „látótávolságban”, a 6-os pályán. Meg is nyerte a versenyt, s a kajakkenusport.hu szerint meggyőző volt, amit mutatott. A szakportálnak adott nyilatkozata szerint azért, mert: „Beérett a sok munka, amit az edzőmmel végzünk. Boldog vagyok, hogy ott lehetek az EYOF-on, de még igazából nem fogtam fel, hogy mit is jelent ez az eredmény.”

Azóta már kiderült: a felkészülés jegyében, az eddiginél is több munkát. Már csak azért is, mert a várható ellenfelek jórészt ismeretlenek, de nyilván a korosztály európai elitjére kell számítani, akikből a jövő nagy bajnokai lehetnek. Nehezíti a helyzetet, hogy a nemzetközi versenyeket csak állóvízben rendezhetik, Győrben viszont csak egy négypályás evezőspálya van a Duna egyetem előtti holtágában, így számos előfutam, közép- és elődöntő előzi meg a négyes döntőt, amit Vizi Gábor Horváth Benedek számára (vele teljes egyetértésben) célként megjelölt. Ha lehet, mind a négy számban, amiben rajthoz áll: kenu egyes (C1) 200 és 500 méteren és a nemzetközi versenyeken először elstartoló, C2 vegyes-párosban, ahol Molnár Csenge a társa, ugyancsak 200 és 500 méteren.

A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapján (olimpia.hu) a Győr 2017 fülre kattintva nyomon követhető a seregszemle.  Az M4-en pedig szombaton délután figyelemmel kísérhetik a 200 méteres döntőket. A szerdai teljesítménye alapján nagy valószínűséggel Horváth Benit is egyéniben és Molnár Csengével párosban.

Munkácsi Imre

A szerzőről

Írja meg véleményét

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Állandó programok a faluházban

dec
15
pén
4:30 DU. Festők Iskolája @ Faluház
Festők Iskolája @ Faluház
dec 15 @ 4:30 DU. – 7:00 DU.
 
dec
17
vas
5:00 DU. Kick-boksz aerobik @ Faluház
Kick-boksz aerobik @ Faluház
dec 17 @ 5:00 DU. – 6:30 DU.
 
6:30 DU. Formatorna @ Faluház
Formatorna @ Faluház
dec 17 @ 6:30 DU. – 8:00 DU.
 
dec
19
ked
6:30 DE. Testébresztő jóga @ Faluház
Testébresztő jóga @ Faluház
dec 19 @ 6:30 DE. – 8:00 DE.
 
6:00 DU. Kick-boksz aerobik @ Faluház
Kick-boksz aerobik @ Faluház
dec 19 @ 6:00 DU. – 8:00 DU.
 
dec
20
sze
5:00 DU. Kezdő jóga @ Faluház
Kezdő jóga @ Faluház
dec 20 @ 5:00 DU. – 6:30 DU.
 
6:30 DU. Dinamikus jóga @ Faluház
Dinamikus jóga @ Faluház
dec 20 @ 6:30 DU. – 8:00 DU.
 
Free WordPress Themes, Free Android Games