Demonstráció a másik oldal szemével

Tisztelt Kulcsi Lakosok, kedves Ügyfeleink!

Talán többen is hallottak arról, hogy 2018. december 12én délután képviselőhöz nem méltó, erőszakos nyomásgyakorlás történt Önkormányzatunk Polgármesteri Hivatala ellen két önkormányzati képviselő szervezésében, kb. 90-95 fő támogatásával

Délután négykor, ügyfélfogadási időben váratlanul, előre nem egyeztetett időpontban egyszerre népes csoport gyülekezett, majd özönlött be a Polgármesteri Hivatal aulájába és irodáiba, akik az ott hivatali ügyfélfogadást tartó 5 (!) köztisztviselőt és az ott tartózkodó, hivatalos ügyintézésre érkezett ügyfeleiket megfélemlítésére alkalmas módon, az ügyfélfogadás rendjét kiabálással és zajongással megzavarva követelték a polgármestert, majd a földszintet elfoglalva várták meg annak érkezését.

A Polgármesteri Hivatalban nincs biztonsági szolgálat, és úgy érzem, hogy velem együtt a képviselő-testület minden tagjának felelőssége köztisztviselőink és ügyfeleink személyének és munkájának biztosítása, és ez az évtizedek alatt kialakult, nyugodt, ügyfélbarát biztonságérzet azon a napon megrendült.

Jómagam több mint 20 éve dolgozom a közigazgatásban Kulcson a Polgármesteri Hivatalban, de ilyen szomorú és elgondolkodtató esettel munkám során még nem találkoztam. Eddig még soha nem volt szükség arra, hogy a rendőrség segítségét kelljen kérni a hivatal köztisztviselőinek és a hivatalba ügyintézés céljából érkező állampolgárok testi épségének biztosítása érdekében.

A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői munkakörük gyakorlása során az ügyfelekkel kapcsolatos hatósági ügyeik intézésén kívül pártatlanul, tevékenyen segítik minden egyes képviselő munkáját, a képviselő-testület üléseit előkészítik, és a meghozott döntéseket végrehajtják, részükre információt szolgáltatnak, de a képviselői döntések meghozatalában egyáltalán nincs szerepük.

Mélységesen elszomorít ezért egyes képviselők Polgármesteri Hivatallal szemben tanúsított viselkedése, mellyel nem tisztelték sem köztisztviselőinket mint munkatársukat, sem pedig azokat az ügyfeleket, akik a tegnapi napon szerették volna ügyes-bajos dolgaikat hivatalunkban intézni.

Itt szeretnék elnézést kérni a két képviselő és a velük együtt érkező nyomásgyakorló személyek helyett minden érintett kollegától és éppen jelen lévő kedves ügyféltől, és remélem, hogy hasonló atrocitásokat a jövőben el tudjuk kerülni annak érdekében, hogy a Polgármesteri Hivatal továbbra is létrehozásának célját, a hozzánk forduló ügyfelek gyors, udvarias és biztonságos ügyintézését szolgálhassa.

Engedjék meg, hogy a közelgő ünnepekre gondolva az ellenséges nyomásgyakorlás, a közhangulat rontása, a feszültségek szítása helyett kívánjak mindannyiunknak békés, boldog, szeretetben töltött ünnepeket.

Dr. Árva Helga

jegyző