Újra lehet avart égetni, hétfőn és pénteken

Tisztelt Lakosaink, és kulcsi Ingatlan-tulajdonosok!


A parlament által még nyáron elfogadott módosítás értelmében 2021. január elsejétől kezdődően országszerte tilos az avarégetés és a kerti hulladék égetése.

A döntéssel azt a rendelkezést törölték el, ami alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatják az avarégetést. Ennek célja az indoklás szerint a levegő minőségének javítása, a lakosság egészségének védelme, a levegő nem megfelelő minősége miatt ugyanis uniós kötelezettségi eljárás indult Magyarország ellen.
A rendelkezésnek megfelelően Kulcs Községi Önkormányzat módosította a  környezetvédelemről és a köztisztaságról szóló 17/2015. (VIII. 27.) Önkormányzati rendeletét, és nem engedélyezte az avarégetést Kulcs település területén.

2020. december 2-án megjelent a Kormány 549/2020. (XII. 2.) Kormányrendelete a Magyar Közlönyben, ami teljesen felülírja a fél éve elfogadott módosítást és az azzal járó országos tilalmat. A rendelet a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szól, tartalma alapján veszélyhelyzet megszűnéséig, korábban február 8-ig továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörében marad „a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása”.
Tehát amíg a veszélyhelyzet fennáll, addig továbbra is az önkormányzatokra lesz bízva, engedélyezik-e az avar- és zöldhulladék-égetést, és ha igen, milyen feltételekkel.Kulcs Községi Önkormányzat a téli időszakban kivárt, mivel úgy gondolta, hogy február 8. napjáig nem lesz amúgy sem szükség avarégetésre.

A veszélyhelyzet a tegnapi napon újabb 90 napra kihirdetésre került, ezért Önkormányzatunk úgy döntött, hogy visszaállítja az avarégetésre vonatkozó rendelkezéseket azzal a változtatással, hogy az avarégetést – a más településről érkező ingatlantulajdonosok érdekeit is figyelembe véve – , hétfő és péntek napokon 8-10 óra és 16-20 óra között, szélcsendes időben engedélyezi.
Az erről szóló rendelet a tegnapi napon elfogadásra került, tehát 2021. február 26. napjától a rendelkezés visszavonásáig újra lehet avart égetni.

Dr. Neumann Helga
jegyző

error: Másolási jog letiltva!