Polgármesteri köszöntő

Kedves Látogató!

Kulcs Községi Önkormányzat és polgárai nevében tisztelettel köszöntöm Önt településünk honlapján.

Öröm számomra, hogy internetes barangolása során felkeresi oldalainkat, melyek segítségével betekintést kaphat múltunkról és jelenünkről és mindazon érdekességekről, amelyek életünkkel kapcsolatosak. Bízom benne, hogy a folyamatosan megújuló, állandó aktualitásokkal bővül honlapunk segítségével sikerül olyan információkra szert tennie, amelyek felkeltik az érdeklődését községünk iránt, a kulcsiak pedig a megújul weboldal segítségével tájékozottabbakká válhatnak a helyi ügyekben. Ehhez természetesen számítok az Önök észrevételeire, javaslataira is.

Munkatársaimmal folyamatosan azon munkálkodunk, hogy Kulcs élhetőbb, otthonosabb településsé váljon. Ez motivál bennünket, így ennek érdekében igyekszünk minél inkább kihasználni adottságainkat és a pályázati lehetőségeket egyaránt.

Az önkormányzat törekszik a község értékeinek megőrzésére és gazdagítására.Polgármesterként az a legfőbb célom, hogy mindenki érezze itt jól magát, legyen az itt élőknek igazi otthona Kulcs és vonzó célpontja vendégeinek. Hiszem, hogy az út, amelyen elindultunk, a helyes út Kulcs számára.

Mi csak egy kicsiny pont vagyunk az óriási világban, de a technika lehetővé tette, hogy leküzdjük a távolságokat, a világ valamennyi szegletébe eljuthassunk, kapcsolatokat teremthessünk. Reméljük, hogy ezek a kapcsolatok, és a községről alkotott virtuális kép arra fogja ösztönözni Önt, hogy személyesen is ellátogasson majd hozzánk, és mi barátunkként fogjuk köszönteni.

A mielőbbi találkozás reményében barátsággal:

Jobb Gyula

polgármester

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

error: Másolási jog letiltva!