Az építési szabályzat módosításáról

FELHÍVÁS!

Kulcs Községi Önkormányzat
tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy
Kulcs Község Helyi Építési Szabályzatának

módosítása elkészült.
Az elkészült anyagot

a honlapon, az E‐TÉR felületen és a Polgármesteri Hivatalban félfogadási időben

áttanulmányozhatják.

A fenti dokumentációval kapcsolatos észrevételeiket
jelen Felhívás megjelenésétől számított 10 napon belül írásban
az E‐TÉR felületre feltöltve, vagy az alábbi címen tehetik meg:

Jobb Gyula polgármester úr részére
E‐mail cím: jegyzo@kulcs.eu

Segítő közreműködésüket megköszönve:
Jobb Gyula polgármester

 

/Jelen Felhívás a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes
településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 65. § (1)‐(3)
bekezdése, valamint 68. § (2) bekezdés a) pontja alapján, a veszélyhelyzet ideje alatt egyes szervezetek
működésére vonatkozó, továbbá egyes közigazgatási eljárási szabályok megállapításáról szóló
146/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet 2.§‐ának figyelembevételével jelenik meg./

error: Másolási jog letiltva!